"Ember, felvevőgéppel"

Csillag Ádám (1954)

"Azt hiszem, sosem láttam még másképpen Csillag Ádámot, mint kamerával a kezében. Ő Dziga Vertov klasszikusának megtestesült kései leszármazottja, avagy kollégáinak Dárday Istvánnak és Szalai Györgyinek a filmcímével szólva: A dokumentátor. Szerintem most, díjának átvételekor is vele van a kamerája, hogy megörökítse ezt a valóban fontos és méltó eseményt. 

Csillag Ádám régivágású dokumentátor, kevéssé illik a mai, kreatívnak nevezett dokumentarista trendbe, amelyben a fikció és a dokumentum újabb és újabb, igen változatos formavilágú, s valóban termékeny magával ragadó nászát üli, ahogy ezt bizonyára a mostani fesztivál is bizonyítja. Csillag „csupán” dokumentál – de egyrészt mégiscsak ez volna ennek a filmtípusnak az origója, ahonnan el lehet ugyan rugaszkodni, de nem szükségszerű; másrészt az általa dokumentált események önmagukban is magával ragadóak, fontosak, nem vonzzák a járulékos stíluseljárásokat, megállnak a lábukon anélkül is. Avagy egyszerűen valóban csak dokumentumok, mondhatni archívok, amiket aztán az utókor használhat fel. 

Az alkotó a névjegyét az 1984 és 1988 között forgatott Dunaszaurusszal tette le: nem túlzás azt állítani, hogy amennyire fontos tényezője volt a rendszerváltásnak a Bős–Nagymaros vízlépcső megépülése elleni tiltakozás, annyira fontos szerepet játszott a változásban e film, amely sokak számára közvetítette az ügy körüli bonyodalmakat. A mintegy negyven tételt számláló filmográfia, no meg az eddig is tekintélyes mennyiségű hazai és nemzetközi díjak a rendező elkötelezettségéről tanúskodnak, legyen szó a környezetvédelemről, a rasszizmusról vagy a gyermekek jogairól. Röviden a vesztesekről – akikből nyertesek, ha másképpen nem, legalább morális értelemben, Csillag filmjeinek nyomán válhattak a közreműködők.

Az idő és a technika az alkotónak dolgozik: az általa leforgatott anyagoknak napról-napra nő az értéke; a digitális korszakban nem korlátozza működését a nyersanyaghiány, a gyártási kapacitás, a stáb. Jobb volna, persze, ha mindebből nagyobb bőséggel gazdálkodhatna, de az is igen figyelemre méltó vele kapcsolatosan, hogy az igazi filmes úgy dolgozik, ahogy lehet. Ha egy szál kamerával, egyedül, akkor úgy. Adja Isten, hogy sokáig velünk legyen még ez a szerény, szinte észrevehetetlen ember az ő felvevőgépével – amely nagyon és észrevehető, sőt, megkerülhetetlen."

Gelencsér Gábor

Csillag Ádám 1954-ben született, Balázs Béla-díjas magyar dokumentumfilm-rendező, producer. Filmes karrierjét asszisztensi munkakörben kezdte 1975-1980 között forgó nagyjátékfilmekben dolgozva. 1984-ben elvégezte a főiskola film- és televíziós rendező szakát, ahol Fábri Zoltántól tanulhatott. A diplomaszerzés utáni években a BBS-ben készített dokumentumfilmeket, a siker azonban nem jött könnyedén. Filmjeihez sokáig nem talált külső támogatást, ezért önerőből kellett dokumentálnia azokat az eseményeket, amelyek nem, vagy csak korlátozottan, esetleg ellenkezőjükre fordítottan, manipulált módon jelenhettek meg a nyilvánosságban. Csillag Ádám dokumentumfilmes munkáját számos díjjal jutalmazták az évek során: 1986-ban megkapta a Kulturális Minisztérium Nívódíját, 1990-ben Dunaszaurusz című alkotását az Év Dokumentumfilmjévé választották, 1993-ban pedig a Szív utca című filmjének ítélték a Legjobb Rendezés díját a Magyar Filmszemlén. 1997-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2001-ben pedig a Millenniumi Magyar Filmszemlén Mostohák című rendezése nyerte el a fődíjat. “Egykori filmrendező, mai krónikás vagyok”- hivatkozik magára a rendező, aki nagy horderejű dokumentumfilmjei után, közel tíz éve egyedi krónikákat oszt meg nézőivel.

A filmek további részleteiért kérjük klikkelj az alábbi linkekre: